A Zsaru magazin minden, amire a frusztrált káeurópai undersociety vágyhat a negyedik rakétásüvegnyi ipari szesz elfogyasztása után. Abszurd mesekönyv egy hiteltelen szervről bohókás tálalásában, ami olyan, mint a Harmadik Félidő söröző atmoszférája egy alsóbb osztályba kerülés ellen vívott otthoni zakó után megyekettőben: szánni valóan vicces.
A rendőrség jelensége alapvetően jól kommunikálható elemek armadáját vonultatja fel. Korrekt működése esetén olyan, mint egy szervezetten széthintett Törperős Aprajafalván: határozott fellépésével elriaszt, szolgál, véd és kék. Az Egyesült Államokban ki is használja mindezt következetesen a kormányzat, a médiával köz- és vállvetve alakítja képét olyan termékekkel, amik széleskörben elősegítik a hatóság működését. Ismerünk olyat, aki nem szereti a Harmadik Műszakot, vagy ne dúdolná egyből az Inner Circle Bad Boys-át a Cops hallatán még itt a bolygó másik oldalán is? (nem, azt a számot továbbra sem Bob Marley énekelte).Mi hasonló indíttatásból, a tengerentúlihoz hasonló buzgalommal, viszont ahhoz képest elenyésző hozzáértésből fakadóan kaptunk az elmúlt másfél évtizedben Kisvárost, Európa expresszt és Rendőrsztorit. Mindegyikük nézhetetlen selejt, a Kisvárosban is legfeljebb a médiatörvény előtti honi televíziós viszonyok képernyőn tükrözése csalhatott némi mosolyt az arcunkra. A legutóbbi Stohl-féle Tűzvonalban noha egész korrekt nézettségi adatokat mutatott, átütő sikerről, ami jelen esetben pl. rendőrtiszti főiskolára való jelentkezés emelkedésben, vagy legalábbis a mezei járőrökhöz nagyobb bizalommal forduló utcaemberékben nyilvánulna meg, nem beszélhetünk.
A Tűzvonalban létrejöttének oka, azaz a valóéleti rendőrbalhék sora viszont végeláthatatlan. Az arról szóló bekezdést ugorjuk át, pár percnyi kopipészttől is kiakadna az Inda karakterszámlálója.
És akkor erre még rá is jön a reklámozás, mint globális olyan rákfenéje, hogy egy afféle hatványozó találmány, ami mínusz X mínuszra nem ad pluszt - azaz ha közlekedési csomópontoknál akarjuk széles körben eljuttatni portékánk üzenetét, mely körben szélesen bűzlő halként tekintenek az egész ernyőszervezetére, na az kisebb fajta gergényicsapása.
Pontosan ez történik a Zsaru magazinnal is. Az Országos Rendőrfőkapitányság, kihasználván a válság hatására máris tetten érhető köztéri hirdetésapátiát extra energiákkal reklámozza kiadványának megújulását. A nyelvezetileg tollbamondásokon rendszerint elhasaló, általános iskolás osztályhülyéje képét előidéző Juszt László retrospektívet nehéz lenne komolyan venni, viszont a "Bárddal támadott újra a kehidakustyányi rém, olyan feldúlást hagyva maga után, mint a tatárok"-szerű szófordulatok tényleg csempészhetnek pár szép percet a hétköznapokba, nem is beszélve a most méginkább szétesettnek tetsző fedlapról.
Egy brand megújításhoz dukálna persze egy új honlap is, mivel mégiscsak 2009-et írunk, emigyen némileg lecsengett a sárgafilléres sajtó periódusa. Nos, a www.zsaru.hu egy tökéletes 90-es évek végi html site, aminek a legfontosabb funkciója, hogy minden cikknél kijelzi az olvasó számára, hogy hány karaktert bírna még el a platform. Mármint amit leközöltek írásban, nem a kommentek között.
Ez utóbbi alkalmazás - jelenség, diszfunkció, anomália, baromság, ki ahogy érzi -hű tükrözése a magyar rendőrség működési zavarának, online.
Annak, hogy szinte nincs, de ami van, az legfeljebb rossz rendőrvicceknek ad teret.
