A napon, napszemüveglencse átmosáson, mélydekoltázs bámuláson/dekoltázs mélybámuláson, emelkedő kimozdulási hajlandóságon, BL célegyenesen, NBA rájátszáson és kezdődő allergián kívül ("Mit adtak nekünk a rómaiak?") van még egy szerethető dolog a tavaszban: ilyenkor minden valamire való troll rákockul a Sziget.hu-ra, hogy vajon feltűnnek-e remélt nevei a nyári fesztiválok programfüzeteiben. Vagy nem.
A Sziget Kft. két, úgymond prémiumrendezvényével láthatóan végérvényes lándzsát tört a külföldiek mellett. (mj: a Voltot ki kell venni a pikszisből, esetében meg sikerült tartani a vidéki mocsárbahányós rockfesztivál jelleget) A döntés azért összetettebb annál, mintsem egy sztenderd magunk elé böfögő lakótelepi zsidózással el lehetne rendezni; azt ugyanis a környező igyekezetek (pl. féláras hűségpromo diákoknak) mutatják, hogy Gerendaiék nem teljesen önszántukból nyomták meg erősebben a pénztárgépnyitót, hanem tényleg ennyire szar a pénzünk, hogy másképp nem tudják kivitelezni. Tavaly ilyenkor ugyanis 60 forinttal kevesebb volt egy euro, a britpop zenekarok menedzsereibe pedig kevesebb Toroczkai László szorult annál, mintsem foglalkozzanak ezzel. A külhoni látogatók száma exponenciálisan nő évről évre (2008-ban először túl is lépte a magyarokét a Hajógyárin), a belföldiek meg majd kigazdálkodják. A veleje végül a legerősebb hunyorgatások közepette is ki fogja, mivel azt nem lehet elvitatni a szervezőktől, hogy cool dologgá tették rendezvényeiket, a magyar meg van annyira sznob, hogy inkább hideg zabkását eszik két hétig, de akkor abban az öt percben mojitozik a Multicaféban.
A slágerfesztiválok buktatója középtávtól nem az áruk lehet, hanem a kínálatuk. A periodikusan ismétlődő So90's ha itthon át is megy évről-évre, a régióban gombamód szaporodnak a versenyképesebb események.
Ha az idei Balaton Sound programra nézünk, visszaesést tapasztalhatunk a tavalyihoz képest. A plakáton legnagyobb fonttal szedett Moby-Underworld hátonhordó duó ha nem is nagyon, de elmarad az előző évi Fatboy Slim - Massive Attack kettőstől, a sávokon lejjebb lépkedve pedig ugyanilyen finom minőségvesztést érezhetünk. Pláne, hogy a Thievery már áprilisban le is mondta, tippelni sem merek kik fognak végül színpadra állni július 9-től. Ezek a nevek már önmagukban kezdenek kopni, ahogyan azt megszokhattuk itthon, nagyvonalakban leghamarabb hat-nyolc év csúszással kapjuk a nyugati hullámokat, levitézlett pénzfialda haknik formájában.
A baj az, hogy ez az Elbától keletre nem mindenhol van így. A Novi Sad-i Exit egy klasszissal jár a Sziget előtt (ráadásul egy évtized végi elvárásoknak eleget tevő honlapot is rittyentettek neki), itt pedig pár kiragadott név a 2009-es adriai elektronikus fesztiválprogramokból : Gilles Peterson, Jazzanova, Bonobo, Natural Self, Dj Vadim, Dj Yoda, Red Snapper, Fat City. Azt se felejtsük el, hogy az ottani Airborn fesztivál teljes három napos programjára annyi a jegy, mint másfél napi zamárdira. Frissebb zenék, frissebb arcok. Igaz nálunk nem feltétlenül ismertek, mert sosem játszotta őket a Danubius. Elég rossz érzéssel tölt el az, hogy miközben itt a Rockefeller Skankre ugrálnak majd az emberek, addig párszáz kilométerrel lejjebb egy turisztikailag jóval vonzóbb övezetben nyoma sincs az időutazásnak visszafelé. Ilyeténképpen ugyanis fordítva kéne, hogy legyen.
Ha meg akarjuk tartani a most még ütemesen növekvő fesztiválturizmusunkat, sokkal jobban kell differenciálni a rendezvényeket. El kéne felejteni a költségminimalizáló road-show jelleget, hogy ugyanarra az infrastrukturára jellegében ugyanazt a "mindenkinek adjunk kicsit" turmixot öntsük rá rotáló zenészekkel, és csinálni egy, az évtized végi trendekkel lépést tartó, első pillantásra rétegnek tűnő electrofesztet, egy világpoppal együtt mozgó nagyrendezvényt, meg maradjon a Volt olyan magyaroknak szánt egyveleg, amire idén is pozícionálták.
Hosszútávon ugyanis szét fogja forgácsolni a Sziget Kft-t az Out Of Space, ha minden így marad.
