Danteraktív

A francia techno kis megtörésekkel tarkított folyamatos szárnyalásában van valami szexin megmagyarázhatatlan. Arra, hogy pl. a német klubszcéna miért olyan, amilyen, a sokadszorra elsőéves kultúrantropológus egyetemista is összetákol egy monotonításmodellt, miszerint pl. a Wehrmachtból kifolyólag azok mindig is szerettek menetelni. Arra, hogy ez a furán szökdellő, bagettet hónalj alatt cipelő micisapkás nemzet miért érzi meg újra és újra a diszkó szelet, belső körben nincs magyarázat. Külsőben van, ha nem is magyarázat, de elemek százai, melyek jó érzékkel kotyvasztva összeforrasztják az üstben a szérumot, mely behülyíti a technoid hangokra fogékony osztályharcost. Ezt pedig sosem a zene, hanem az arculat teszi.

 

Van a Justice nevezetű francia duó, akiket figyelemmel kísérek már egy jó ideje. Nem is elsősorban a muzsikájuk miatt, mert azt sokakkal ellentétben nem tartom nagy kunsztnak, hanem az orrszimatuk miatt. A keresztény elektronika, mint szubkategória megalkotóival kapcsolatban általánosan hangoztatott rajongási indok a folyamatos sokszínűség és újító hangzás. Valóban. Volt katarzisos slágerük, örjöngős slágerük, oldschoolos slágerük, gumipopos slágerük, monotonista slágerük; volt mindenféle slágerük, ernyőként a rockba hajló gitárriffes összekötővel, mint védjeggyel. Az előbb említett elemek egyike sem az ő szabadalmuk, még együtt sincs olyan bennük, amit egy mezei electropodcast ne húzna ki farzsebből.

 

Ellenben.

 

Ami az egekig magasztalja (keresztény zene lévén) ezt a formációt, az a csomagolás. A színpadon két, megjelenésben a 70-es évekbeli NDK pornók férfiaideálját a ma britpopikonjával metsző forma méretes kereszttel a nyakban, és még annál is nagyobbal a dj pult alatt rázza az Oasis óta legális hajkoronáját. Meg is volna az első kellék: a crucifix. A kereszt vallástól, és vallásosságtól függetlenül figyelemfelkeltő, ki ezért, ki azért kapja fel rá a fejét, exhibició szempontjából nem lehet mellé lőni vele. Pláne, ha az a kereszt sötétségből tűnik fel, nem a szokványos aranyba öntött vatikáni környezetében, márcsak a kontraszt miatt is. Második összetevő így az éjszaka, amiért elektronikus műfaj lévén nem kell messze menni.

 

Az éjszaka, a kereszt és a négy negyed azért már adja magát. E mögé lehet igazolni producereket, grafikusokat, kliprendezőket és azok holdudvarát, majd tökéletesíteni a képvilágot, hamár a hangzásvilágon úgysem kell rengeteget dolgozni. Jöttek is szép sorban a különböző best video díjak. Némelyikkel kis színes trendet teremtettek (D.A.N.C.E), némelyikhez Spyke Jones képvilágot kölcsönöztek(We Are Your Friends), némelyiket ellopták Aphex Twintől és szalonrasszista sémákkal riogattak benne(Stress). Mindegyik működött. Jelenleg Simpson családos avatart készítettek a MySpace profiljukra, amit emlékeim szerint két-három Facebook ismerősöm profilfotójaként viszont láttam már. Minden működik.

 

Az említett elemekhez hozzádobták még a straight edges vonalat, amire szintén stabil várat lehet építeni világszerte. Nem, mintha a koncertfelvételeken örjöngő tömegben elkapott arckifejezések, vagy a csapat Phantom II c. számára összevágott, kulissza mögötti jelenetekkel teletűzdelt amerikai road movie nem személyenként 3 levél eki elfogyasztását sejtetné alkonyatok után - de természetesen fogadjuk el, hogy esetükben puszta szeretet vezérel kibocsátót és befogadót egyaránt.

 

A Justice az elektronikus zene iPhoneja. Ügyesen mixel alapelemeket, ütősen néz ki és úgy hypeol, mint Steve Jobs mutatóujja. Ja, hogy a tavaly év végi dvd turnéjukon készült egy kép, amin az egyik tag unplugged Akairól játszik? Nyugi, az electro coolságba bőven belefér cd-re bólogatni live set címszó alatt. Gyakorlatilag az egész arról szól.